A közegen továbbított adatoknak megfelelő fényimpulzusokat a következő módokon állíthatjuk elő:
- Lézerfénnyel
- Fénykibocsátó diódával (LED-del)
A beérkező fényimpulzusokat elektronikus félvezető eszközök, úgynevezett fotodiódák érzékelik, és alakítják át őket feszültségszintekké, amelyekből előállíthatóak az elküldött adatkeretek.
Megjegyzés: Az optikai kábelekben alkalmazott lézerfény az emberi szem számára veszélyes lehet. Ügyelni kell arra, hogy ne nézzünk bele a működő optikai kábel végébe!
Az optikai kábelek nagyjából két csoportba sorolhatók:
- Egymódusú kábel (Single-mode fiber, SMF): Nagyon vékony magból áll, valamint drága lézeres technológiát használ a fénysugár elküldésére. Főleg az egymástól nagy távolságra, akár több száz kilométerre lévő helyek összekötésére használják, például hosszútávú telefonos és kábeltelevíziós felhasználás során.
- Többmódusú kábel (Multimode Fiber, MMF): Nagyobb a mag átmérője, és LED forrást használ a fényimpulzusok kibocsátására. A LED-ből származó fény különböző szögekben léphet be a szál belsejébe. Helyi hálózatokban népszerű, mivel alacsony költségű LED-ekkel üzemel. Akár 10 Gb/s adatátviteli sebességet is elérhetünk vele, a maximális 550 méteres kábelhosszon.
Az 1. és a 2. ábra az egy- és többmódusú kábelek jellemzőit tartalmazza. A kiemelt különbségek egyike a szóródás mértékét jelenti. A szóródás arra utal, hogy a fényimpulzus mennyire terjed szét egy bizonyos idő eltelte után. Minél nagyobb a szóródás mértéke, annál inkább csökken a jelerősség.