Mint korábban említettük, az Ethernet logikai topológiája egy többes hozzáférésű sín. Minden hálózati eszköz ugyanahhoz megosztott közeghez csatlakozik és minden csomópont megkapja a közegen továbbított összes keretet. A kérdés csupán az, hogy ha minden eszköz megkap minden keretet, akkor hogyan tudják az egyes eszközöknek beazonosítani, hogy ők-e a valódi címzettek, és mindezt anélkül, hogy fel kellene dolgozniuk és ki kellene bontaniuk a kereteket az IP-cím megszerzése érdekében? A kérdés még inkább problematikus nagyméretű és nagy forgalmú hálózatok esetében, ahol rengeteg keretet továbbítanak.
Az összes keretek feldolgozásából adódó túlzott mértékű többletterhelés megakadályozása érdekében egy MAC-címnek nevezett egyedi azonosítót hoztak létre, hogy a tényleges forrás- és célcsomópontokat azonosítani lehessen egy Ethernet hálózaton belül. Függetlenül attól, hogy melyik Ethernet verziót használjuk, az OSI modell alsóbb szintjén a MAC-címzés azonosítja az eszközt. Mint bizonyára emlékszünk rá, a MAC-címzés a második rétegbeli PDU-hoz adódik hozzá. Az Ethernet MAC-cím egy 48 bites bináris érték, amit 12 hexadecimális számjeggyel írunk le (egy hexadecimális számjegy 4 bitet jelöl).
A MAC-címek szerkezete
A MAC-címek az egész világon egyediek kell hogy legyenek. Az Ethernet eszközök MAC-címeinek globálisan is egyedi értékei az IEEE-szervezet gyártókra vonatkozó szabályozásának az eredménye. Az IEEE által létrehozott szabályok bármely Ethernet eszköz gyártójától elvárják, hogy regisztrálja magát az IEEE-nél. Az IEEE a gyártóhoz egy 3 bájtos (24 bites) kódot rendel hozzá, az úgynevezett egyedi szervezetazonosítót (OUI).
Az IEEE elvárja a gyártótól, hogy kövessenek két egyszerű szabályt, ahogy azt az ábra mutatja:
- A hálózati kártyának vagy más Ethernet eszköznek adott MAC-cím első 3 bájtjának tartalmaznia kell a gyártóhoz rendelt OUI-t.
Az ugyanolyan OUI-val rendelkező MAC-címeknek egy egyedi értéket (vendor kód vagy sorozatszám) kell tartalmazniuk az utolsó 3 bájtban.