Ahogy a hálózatok növekedtek, a vállalatok egyre lassabb hálózati működést kezdtek tapasztalni, ezért Ethernet hidakat (bridge, a kapcsoló elődje) illesztettek a hálózatokba, hogy csökkentsék az ütközési tartományok (collision domain) méretét. Az 1990-es években az integrált áramköri technológiák fejlődése immár lehetővé tette az Ethernet hidak kiváltását LAN-kapcsolókkal. Ezekben a LAN-kapcsolókban a 2. rétegbeli továbbítási döntéseket szoftver helyett alkalmazás-specifikus integrált áramkörök (application-specific-integrated circuits, ASIC) végzik. Az áramkörök lecsökkentik az eszközben a csomagkezelésre fordított időt, és a teljesítmény gyengítése nélkül is egyszerre több port alkalmazását teszik lehetővé. Az ezekben a kapcsolókban használt 2. rétegbeli továbbítási módok egyike az úgynevezett tárol-és-továbbít kapcsolás (store-and-forward switching), a másik pedig a közvetlen kapcsolás.
Az 1. ábrán látható tárol-és-továbbít módszer esetén a kapcsoló csak akkor hoz továbbítási döntést, ha már a teljes keretet beolvasta és elvégezte rajta a hibaellenőrzést is (cyclic redundancy check, CRC).
Ezzel ellentétben, a 2. ábrán látható közvetlen kapcsolási mód esetén már a beérkező keret cél MAC-címének beolvasása és a kimenő port meghatározása után elkezdődik a továbbítási folyamat.