Minden hálózatba kötött eszköznek egyedi címmel kell rendelkeznie. A hálózati rendszergazdák statikus IP-címet rendelnek az olyan forgalomirányítókhoz, szerverekhez, nyomtatókhoz és más eszközökhöz, amelyek (fizikai vagy logikai) helye várhatóan nem változik a későbbiekben. Ezek általában olyan berendezések, amelyek szolgáltatást nyújtanak a hálózatra csatlakozó felhasználóknak és eszközöknek, így a hozzájuk rendelt címeknek sem célszerű változnia. A statikus címek ezen felül lehetővé teszik a rendszergazdák számára az ilyen berendezések távoli felügyeletét. Ha egy berendezés IP-címe könnyen meghatározható, az leegyszerűsíti az eszköz elérését a hálózati rendszergazdák számára.
Egy szervezeten belül azonban a számítógépek és felhasználók helye gyakran változik, fizikai és logikai szempontból egyaránt. Nehézkes és időrabló lenne, ha a rendszergazdáknak új IP-címet kellene kiosztani minden egyes alkalommal, amikor egy dolgozó átköltözik. Nem beszélve arról, hogy a távoli helyekről dolgozó távmunkások megfelelő hálózati paramétereinek manuális beállítása további kihívásokat jelentene. Az IP-címek és egyéb címzési adatok kézzel történő megadása még az asztali kliensek esetében is adminisztratív terhet jelent, különösen a hálózat növekedése esetén.
A DHCP (Dynamic Host Configuration Protocol) szerver helyi hálózaton történő alkalmazása leegyszerűsíti az IP-címek kiosztását az asztali és a mobil eszközök számára egyaránt. Egy központi DHCP-szerver használatával lehetővé válik, hogy a szervezetek egyetlen szerverről adminisztrálják az összes IP-cím dinamikus kiosztását. Ez a gyakorlat hatékonyabbá teszi az IP-címek kezelését, valamint biztosítja a szervezet egészére vonatkozó következetességet, beleértve a fiókirodákat is.
A DHCP IPv4 (DHCPv4) és IPv6 (DHCPv6) esetén is rendelkezésre áll. Ez a fejezet a DHCPv4 és a DHCPv6 működésével, beállításával és hibaelhárításával egyaránt foglalkozik.