Az 1. ábra mutatja a dinamikus NAT lépéseit és a konfigurálásához szükséges parancsokat.
1. lépés: Határozzuk meg a fordításhoz használandó címkészletet az ip nat pool paranccsal. Ez a címkészlet jellemzően nyilvános címek egy csoportja. A címek meghatározása a készlet kezdő IP-címe és az utolsó IP-cím megadásával történik. A netmask vagy prefix-length kulcsszó jelzi, hogy mely címbitek tartoznak a hálózathoz és mely bitek tartoznak az állomáshoz a címtartományban.
2. lépés: Állítsunk be egy normál ACL-t kizárólag a lefordítandó címek azonosítására (engedélyezésére). Egy túl engedékeny ACL kiszámíthatatlan eredményekhez vezethet. Ne feledjük, hogy egy implicit deny all utasítás van minden ACL végén!
3. lépés: Rendeljük hozzá az ACL-t a címkészlettel. Az ip nat inside source list hozzáférési-lista-száma pool pool-neve paranccsal rendeljük hozzá az ACL-t a címkészlethez. Ezt a konfigurációt használja a forgalomirányító annak megállapítására, hogy melyik eszköz (list) melyik címet (pool) kapja meg.
4. lépés: Határozzuk meg, melyek a belső interfészek a NAT viszonylatában, azaz minden olyan interfészt, amely a belső hálózathoz kapcsolódik.
5. lépés: Határozzuk meg, melyek a külső interfészek a NAT viszonylatában, azaz minden olyan interfészt, amely összeköt a külső hálózattal.
A 2. ábra egy példaként szolgáló topológiát és konfigurációt mutat be. Ez a konfiguráció lehetővé teszi a fordítást az összes gép számára a 192.168.0.0/16 hálózaton - amely magában foglalja a 192.168.10.0 és a 192.168.11.0 LAN-t is -, amikor az S0/0/0-án belépő és az S0/1/0-án kilépő forgalmat generálnak. Ezek a állomások egy szabad címre lesznek lefordítva a 209.165.200.226 és 209.165.200.240 közé eső tartományból.
A 3. ábra a parancsszimulátor konfigurálásához használt topológiát mutatja. Használjuk a parancsszimulátort a 4. ábrán, hogy beállíthassuk a dinamikus NAT-ot az R2-n!