Az 1990-es évek elejétől kezdve az IETF prioritásai között szerepelt az IPv4-címtartomány kimerülése miatti aggodalom. Az RFC 1918 szerinti magán IPv4-címek és a NAT kombinálása alapvető szerepet játszott ennek a folyamatnak a lassításában. A NAT jelentős hátrányokkal is bír, és 2011. januárjában az IANA kiosztotta az utolsó IPv4-címeket a RIR-ek számára.
Az IPv4 NAT egyik akaratlan előnye, hogy elrejti a privát hálózatot az internet felől. A NAT-nak megvan az az előnye, hogy a biztonság egy érzékelhető szintjét biztosítja a belső gépekhez való hozzáférés megtiltásával a nyilvános interneten lévő számítógépekről. Viszont nem tekinthető a megfelelő hálózati biztonság - mint amilyet a tűzfal biztosít - helyettesítésének.
Az RFC 5902-be az IAB (Internet Architecture Board) többek között az alábbi idézetet rakta az IPv6 hálózati címfordításra vonatkozóan:
"Általában érzékelhető, hogy a NAT-eszköz biztosít egy bizonyos védelmi szintet nyújt, mivel a külső állomások közvetlenül nem kezdeményezhetnek kommunikációt a NAT mögötti állomásokkal. Ugyanakkor a NAT-eszközöket nem szabad összetéveszteni a tűzfalakkal. Amint azt az [RFC4864] 2.2-es fejezete tárgyalja, a címfordítás önmagában nem nyújt biztonságot is. Az állapottartó szűrési funkció azonos szintű védelmet biztosít a fordítási funkció igénye nélkül."
Az IPv6 a 128-bites címtartománnyal 340 szextillió címet biztosít. Ezért a címtartomány mérete nem probléma. Az IPv6-ot azzal a szándékkal fejlesztették, hogy szükségtelenné tegye az NAT nyilvános és privát IPv4-címek közötti fordítási funkcióját. Ugyanakkor az IPv6 a NAT egy bizonyos formáját is megvalósítja. Az IPv6 tartalmaz saját, privát IPv6-címtartományt és NAT-ot is, amelyet azonban másképpen valósít meg, mint az IPv4.