Miután bekonfiguráltuk a közvetlenül csatlakozó interfészeket és azok bekerültek a forgalomirányító táblába, sor kerülhet a statikus vagy a dinamikus forgalomirányítás megvalósítására is.
A statikus útvonalakat a hálózati rendszergazda manuálisan konfigurálja. Egyértelmű utat írnak le két hálózati eszköz között. Ellentétben a dinamikus forgalomirányító protokollok használatával, a statikus útvonalak nem frissülnek automatikusan, a topológia változásakor kézzel kell őket újra beállítani. A statikus útvonalak használatának előnye, hogy biztonságosabbak, és velük hatékonyabban használhatjuk az erőforrásokat. A statikus útvonalak kevesebb sávszélességet használnak el, mint a dinamikus forgalomirányító protokollok, és az útvonalak számolásához és terjesztéséhez sem kell processzoridő. A legnagyobb hátrányuk, hogy a topológia változásakor nem fognak automatikusan újra konfigurálódni.
A forgalomirányító táblában két fő statikus útvonaltípust találhatunk:
- Statikus útvonal egy meghatározott hálózat felé
- Alapértelmezett statikus útvonal
Beállíthatunk statikus útvonalat egy meghatározott távoli hálózat elérésére. Az IPv4 statikus útvonalakat az ip route alhálózati maszk {következő ugrás IP-címe | kimenő interfész}globális konfigurációs paranccsal konfiguráljuk. A statikus útvonalat a forgalomirányító táblában az 'S' kód jelzi.
Az alapértelmezett statikus útvonal (default static route) az állomások alapértelmezett átjárójához hasonló. Egy kimeneti pontot határoz meg arra az esetre, amikor a forgalomirányító tábla nem tartalmaz útvonalat a célhálózat felé.
Az alapértelmezett statikus útvonal akkor hasznos, ha a forgalomirányítónak egyetlen kimeneti pontja van egy másik forgalomirányító felé, például ha egy központhoz vagy szolgáltatói forgalomirányítóhoz csatlakozik.
Az IPv4 alapértelmezett statikus útvonalat az ip route 0.0.0.0 0.0.0.0 {kimenő interfész | következő ugrás IP-címe} globális konfigurációs paranccsal állíthatunk be.
Az ábrán az alapértelmezett és statikus útvonalak használatára láthatunk egy egyszerű esetet.