Az RFC 790 és RFC 791 szabványokban definiált osztály alapú címzés alkalmazása a címtartomány pazarló felhasználását eredményezte. Az internet hőskorában a vállalatok egy teljes A, B vagy C osztályú címet kaptak.
Az ábra a következőket szemlélteti:
- Annak ellenére, hogy a teljes címtartomány 50%-a A osztályú cím, mégis csak 126 szervezethez lehet A osztályú hálózati címet rendelni. Minden ilyen szervezet nevetségesen sok, több mint 16 millió állomást tud megcímezni. Az ilyen A osztályú címblokkokat emiatt hatalmas szervezetek kapták meg. Néhány vállalat és állami szervezet még ma is ilyen A osztályú címekkel rendelkezik. Például a General Electric a 3.0.0.0/8, az Apple Computer a 17.0.0.0/8, az amerikai posta szolgálat pedig az 56.0.0.0/8 hálózatokat használja.
- A teljes címtartomány 25%-a B osztályú cím. Összesen 16,384 szervezet számára osztható ki B osztályú hálózati cím, és minden ilyen hálózatban 65,534 állomás hozható létre. Csak a legnagyobb szervezetek és állami felhasználás esetében képzelhető el mind a 65,000 cím kihasználása. Az A osztályú hálózatokhoz hasonlóan a B osztályú címtérben is számos IP-cím veszik kárba.
- A teljes címtartomány 12,5%-a C osztályú cím. Számos szervezet kapott ilyen C osztályú hálózatot korlátozott számú állomás csatlakoztatásának lehetőségével. Valójában egy C osztályú cím túl kicsi a legtöbb közepes méretű szervezet számára.
- A D és E osztályok csoportos vagy lefoglalt címeket tartalmaznak.
Végeredményként kijelenthető, hogy az osztály alapú címzés egy nagyon pazarló címzési rendszer. Így szükségessé vált egy jobb hálózat címzési rendszer kifejlesztése. Ennek eredményeként 1993-ban bevezették az osztályok nélküli, körzetek közti forgalomirányítást (Classless Inter-Domain Routing, CIDR).