A távolságvektor alapú azt jelenti, hogy az útvonalak hirdetése az alábbi két jellemzővel történik:
- Távolság - Azonosítja, hogy a célhálózat milyen messze található. A távolság mértéke lehet az ugrások száma, a költség, a sávszélesség, a késleltetés és így tovább.
- Vektor (irány) - A cél eléréséhez szükséges következő ugrás forgalomirányítót vagy a kimenő interfészt határozza meg.
Például az ábrán látható R1 tudja, hogy a 172.16.3.0/24 hálózat egy ugrás távolságra van, és az út az S0/0/0 interfészen kifelé R2 irányába vezet.
Egy távolságvektor alapú irányító protokollt használó forgalomirányítónak nincsenek ismeretei a célhálózat felé vezető teljes útvonalról. A távolságvektor alapú protokollok útjelzőnek használják a forgalomirányítókat a cél felé vezető útvonalon. Egy távoli hálózatról a forgalomirányító csak annyi információval rendelkezik, hogy mekkora a hálózat eléréséhez szükséges távolság vagy mérték és, hogy melyik útvonalat vagy interfészt használja az odajutáshoz. A távolságvektor alapú protokollok nem rendelkeznek egy tényleges térképpel a hálózat topológiájáról.
Négy távolságvektor alapú IPv4 belső protokoll (IGP) létezik:
- RIPv1 - Hagyományos első generációs protokoll.
- RIPv2 - Egyszerű távolságvektor alapú forgalomirányító protokoll.
- IGRP - A Cisco első generációs, saját fejlesztésű protokollja (elavult és helyét az EIGRP váltotta fel).
- EIGRP - Továbbfejlesztett távolságvektor alapú protokoll.