Ezen interfészek állapot-információit nevezzük kapcsolatállapotnak.
Vizsgáljuk meg a topológiát az ábrán! A topológia minden forgalomirányítója a konvergencia elérése érdekében a következő általános kapcsolatállapot alapú forgalomirányítási folyamatot hajtja végre:
1. A forgalomirányítók megismerik a kapcsolataikat és a közvetlenül csatlakozó hálózataikat. Ehhez ellenőrzik, hogy interfészeik felkapcsolt állapotban vannak-e.
2. Minden forgalomirányító felderíti saját szomszédait a közvetlenül csatlakozó hálózatokon. A szomszédos kapcsolatállapot alapú forgalomirányítók mindezt hello csomagok cseréjével valósítják meg.
3. A forgalomirányítók egy kapcsolatállapot-csomagot (Link-State Packet, LSP) állítanak össze, amelyek a közvetlen kapcsolatok állapotait tartalmazzák. Ez úgy történik, hogy minden lényeges információt, például a szomszéd azonosítóját, a kapcsolat típusát és a sávszélességet is rögzítik a szomszédokról.
4. A forgalomirányítók elárasztják az LSP-vel minden szomszédjukat. A szomszédok a kapott LSP-ket egy adatbázisban tárolják el. Ezután ők is elárasztják a saját szomszédaikat az LSP-kkel, és ez a folyamat addig tart, amíg a terület összes forgalomirányítója meg nem kapja az LSP-ket. A forgalomirányítók egy helyi adatbázisban tárolják a szomszédoktól beérkezett LSP-k egy-egy példányát.
5. Az adatbázist felhasználva a forgalomirányítók egy topológia térképet hoznak létre, majd kiszámolják a legjobb útvonalakat a célhálózatok felé. Hasonlóan a mi autóstérképünkhöz, most már a forgalomirányítók is rendelkeznek egy térképpel a topológia összes célhálózatáról és a hozzájuk vezető utakról. Az SPF algoritmus építi fel a topológia térképet és határozza meg a legjobb útvonalakat a célhálózatok felé.
MEGJEGYZÉS: Ez a folyamat megegyezik az OSPF IPv4 és IPv6 változatában is. A példák ebben a részben az IPv4-es változatra vonatkoztak.