A modern kapcsolatállapot alapú protokollok célja, hogy minimálisra csökkentsék a memóriára, a processzorra és a sávszélességre gyakorolt hatásokat. Több terület használatával és konfigurálásával csökkenthető a kapcsolatállapot-adatbázis mérete, valamint a kapcsolatállapot-információk elárasztása is korlátozható egy irányítási tartományra. Így az LSP-ket csak azon forgalomirányítók kapják meg, akiknek szüksége van rá. Topológiaváltozás esetén kizárólag az érintett terület forgalomirányítói kapnak LSP-csomagokat, és csak nekik kell újra lefuttatniuk az SPF-algoritmust. Ez segíthet a bizonytalan összeköttetések negatív hatásait a forgalomirányítási tartomány érintett területére korlátozni.
Az ábrán például 3 különálló forgalomirányítási tartomány látható: 1-es terület, 0-ás terület és 51-es terület. Ha az 51-es területen belül leáll egy hálózat, akkor a leállt összeköttetést tartalmazó LSP-t csak a területen belüli forgalomirányítókhoz kell elküldeni. Így csak az 51-es terület forgalomirányítóinak kell frissíteni a kapcsolatállapot-adatbázist, újra lefuttatni az SPF-algoritmust, felépíteni egy új SPF-fát és a változásokat felvenni az irányítótáblába. Más területek forgalomirányítói ezt az útvonalat lekapcsolt állapotúnak értelmezik, amit egy olyan típusú LSP-ből ismertek meg, amely nem kényszerítette őket az SPF-algoritmus újrafuttatására. Ezek a forgalomirányítók közvetlenül el tudják végezni a módosításokat az irányítótáblájukban.